Újabb hazafi mehetett haza

T. Csaba Solt édesanyjávalT. Csaba Solt édesanyjával

Tegnap kora este házi őrizetbe helyezték az állítólagos Hunnia csoport egy állítólagos tagját. A család kérésére csak most tájékoztatunk az örömhírről. Ahogyan eddig T. Csabáról is keveset lehetett olvasni, hallani.

T. Csaba SoltT. Csaba SoltT. Csabát 2009. 07. 14-én vetette börtönbe az illegitim hatalom. Minden tisztes magyar ember számára megpróbáltatást jelentene, ha arra kényszerítik, hogy több, mint kilenc hónapot a családjától, szeretteitől távol töltsön. Ám T. Csabának még ennél is nagyobb teherrel kellett a börtön létet viselnie, hiszen a zárka falai között kapta azt az örömhírt, amire minden nemzeti oldalon álló ember vár, hogy apa lesz.

Akkori barátnője, aki mára már menyasszonya, csak levélben tudta megosztani Csabával az örömhírt. A család példát mutat mindenki számára itt a nemzeti oldalon, hiszen a rettentő lelki teher ellenére bátran és büszkén viselték a hatalmas kihívásokat. A család minden tagja ezenfelül a maga módján segítette a nemzeti erők parlamentbe jutását.

S. Klaudia minden nő példaképe lehet, mert ezekben a vészterhes időkben is mérhetetlen kitartással és reménnyel tekintett a jövő felé. Lelki támaszt nyújtott börtönben sínylődő társának, miközben neki magának lett volna szüksége a legnagyobb támogatásra, amelyet gyermeke édesapja híján annak családja próbált pótolni az elszánt kismama számára. E sorok írójának összeszorult a szíve, amikor Klaudiával és a családdal együtt nézte az ultrahangos felvételeket és egy cseppnyit megérzett abból a hiányból, amelyet az édesapa távolléte okozott.

T. Csaba pedig minden férfi számára jár elől jó példával, hiszen nem lett bajtársai árulójává, még akkor sem, amikor tudhatta, hogy egy terhelő vallomással akár már aznap menyasszonya és születendő kisfia mellett lehet. Büszkén és bátran hordta a keresztet, melyet Isten a vállára helyezett, mert a szenvedés, a szenvedésben való egymás melletti kiállás a nemzeti oldal egyik ismérve.

Példaértékű az, ahogyan a család összezárt Csaba mellett. Előzetes letartóztatása során mindig érezhette, hogy sem Ő, sem kedvese nincsenek egyedül.

Egy újabb hazafi, egy újabb példakép. Azok a hazafiak akiket azzal vádolnak, hogy a Magyarok Nyilai terrorszervezet tagjai, mind példaképek lehetnek valami miatt, hiszen a Haza sorsáért sokat áldoztak fel, és hát mit is kapnak Ők cserébe? Ki fogja T. Csabának és S. Klaudiának ezt a kilenc hónapot visszaadni? Csak mi mutathatjuk meg nekik, hogy nem volt hiába az áldozat, mert van még több ezer magyar hazafi, aki bármikor mellettük áll.

Mielőtt T. Csabát kiengedték volna, március 27-én megszületett kisfia, T. Csaba Solt. Sajnos a születésnél nem lehetett ott, de rá majdnem egy hónapra, óvadék ellenében házi őrizetbe helyezték. Így legalább a családjával töltheti napjait és osztozhat menyasszonyával a gyermeknevelés csodájában.

Köszönjük Csabának és Klaudiának az újabb magyar hazafit és a hosszú hónapokon keresztül tartó bátor kiállást a Haza érdeke mellett! Végül, de nem utolsó sorban köszönjük a segítséget a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak, illetve Dr. Major László ügyvédnek és jogvédőnek, aki kiharcolta, hogy Csaba házőrizetben várhassa a bírósági tárgyalását.

(Szent Korona Rádió)

Ajánló: Megjelent FankaDeli új albuma! - Magyarok nyilai - Támogassa a hazafit és vásároljon eredeti lemezt! (x)

Comments

#1

Smiling Ez egy kimondottan jó hír!Örülök!

Szabadságot a politikai foglyoknak!!

#2

Most már tényleg kiengedhetnék a még bent raboskodó hazafiakat!!!!

SZABADSÁGOT BUDAHÁZYÉKNAK!!!

#3

Nagyon szép cikk, kedves Eszter!
Smiling Én nem fogom vissza az örömkönnyeimet Smiling
Szívből örülök, kedves CSABA, a "szabadságodnak"!!! Gratulálok a pici fiadhoz!!! Gyönyörű baba!
Várjuk a többi Drága Hazafi kiszabadulását is, remélem, nem sokára eljön az idő!!!
Szabadságot a politikai foglyoknak!!!
Szabadságot Budaházynak!!!

#4

Meghatódva és könnyeimet visszatartva olvastam ezen sorokat, és írom ezt a hozzászólást is. Aki ismeri Csabát, az tudja, hogy milyen nagyszerű ember és barátjaként minden este imádkoztam őérte, a családjáért, a többi fogvatartottért és az ő családjaikért. Reméljük hamarosan mindenki kint lesz és az egész csak egy rémálom lesz többé...

"Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött!"

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

<<<Zene>>>

3:00–7:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

<<<Zene>>>

8:00–9:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!